Tóth Géza vagyok, 1966-ban születtem Mosonmagyaróváron, munkám mellett foglalkozom tollaslabda oktatással. 2004. márciusában egyik alapító tagja voltam, az
Óvártoll Tollaslabda Egyesületnek
mely ekkor megyénkben az egyetlen volt a sportágban. Legfőbb célul a tollaslabdázás népszerűsítését, megszerettetését tűztük ki városunkban ill. környékünkön. Ennek érdekében megteremtettük a lehetőséget Mosonmagyaróváron és Levélen a tollaslabdázáshoz. Termet béreltünk, szabványos pályákat festettünk fel és megfelelő hálókat helyeztünk el. A tárgyi eszközök mellett, fontosnak tartottuk a személyi feltételek biztosítását is. 2007-ben részt vettem a veszprémi egyetem szervezésében zajló, egy éves edzőképzésen, ahol tollaslabda sportoktatói bizonyítványt (OKJ:3389601) szereztem.
Jelenleg magam is tollasozok, amatőr versenyeket szervezek több korosztály részére. Mosonmagyaróváron, közel ötven gyermek látogatja, heti rendszerességgel edzéseimet, felnőtteknek szabad, kötetlen tollasozáshoz biztosítok lehetőséget.
ÓVÁRTOLL